Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Államalapításunk ünnepe

Dátum: 2022. August. 20
Helyszín: KEK

Részletek:

Szent István napja, augusztus 20-a a hagyományokhoz híven zenés ébresztéssel indult Herceghalomban, a Zeke Bass Band zenekar lovaskocsin utazva gondoskodott a hangos dallamokról.

A keresztény magyar államalapítás alkalmából Herceghalom Község Önkormányzata is ünnepséget tartott, és a 3/2017. számú rendelete értelmében a Herceghalom Község Díszpolgára címet is e napon nyújtották át az arra méltó személynek.

Az ünnepségen Csizmadia Zsuzsanna polgármester ünnepi gondolatai után Czinege Dóra és Lipka Dorottya előadásában, Feleki László karnagy zongorakíséretével elhangzott Delibes, Agnus Dei tétele, majd átadásra került Herceghalom Község Díszpolgára címe, melyet idén a testület Schnaider Lászlónénak ítélt oda.

A méltatás és Schnaider Lászlóné gondolatai után Klaus Stephanie, a mehrstetteni delegáció tagja is köszöntötte a vendégeket és gratulált a kitüntetettnek.

A rendezvény Szőlősgyula felemelő ünnepi műsorával folytatódott. A vendégek néptánccal, saját ihletésű verssel és közös énekkel is készültek.

Ezt követően, a keresztény kultúránk részeként Endreffy Géza evangélikus lelkész hálát adott az új kenyérért, végül pedig a jelenlévők megkóstolhatták az ország idei győztes tortáját, a Huncut Szilva Herceget.

 

   

 

Minden jog fenntartva © 2024 Herceghalom Község